Az első zarándok, aki végigjárta a teljes zarándokutat

Nagy örömhírt kaptunk. Kálmán Zoltán augusztus elején, végigjárva Az élet gyöngyei zarándokutat, megérkezett Máriacellbe. Együtt örülünk Zolival és kívánjuk, hogy a megtett külső út segítse Őt abban, hogy bejárja benső útját!
(Zoli idén járta végig a Camino-francia utat és a Camino-magyar utat is)

Hálásan köszönjük Zolinak, hogy gyorsan összeállított egy rövid beszámolót a hosszú útról.

Elég nagy iramban tettem meg az előttem lévő távot és így az emlékek is meglehetősen töredezettek, de azért megpróbálom előhúzni őket a közelmúltból. Ezért csak nagy vonalakban írnám le a történteket.
Amikor elváltunk Csabáéktól Hollókőn, Cserhátsurány előtt találkoztam két szegedi lánnyal, akikről még Hollókőn is szó esett. Pár szót váltottunk. De még a falu előtt egy kukoricatábla és egy erdő találkozásánál fél óráig kerestem a helyes utat, míg végül rátaláltam.
A Szanda várról a kilátás nagyon szép volt, de az odavezető út nem hétköznapi emelkedő volt.
Kétbodonyba sem volt egyszerű megérkezni, mert Becske után kétfele ágazott az út. A jobbra menő úton mentem, követtem a vasutat és egy kis kitérővel, nem emlékszem pontosan a falu nevére, szinte egybe van épülve Kétbodonnyal, megérkeztem Kétbodonyba. A megjelölt szálláshelyen kaptam egy hölgytől szállást, és így másnap folytathattam az utat Romhány fele.

Miután műúton kellett menni ez nem is volt veszélytelen, föleg a Romhány Bánk közötti szakasz, mert nem volt egyes szakaszokon
útpadka és a kanyarokban falmagasságú sövény határolta az utat. Egy szembejövő teherautó elől csak nekinyomhattam magam a sövénynek, reménykedve benne, hogy lesz elég helye elkerülni.
Felsőpeténybe érve eszembe jutott, hogy innen szabadult Mindszenty bíboros 1956-ban.
A 2-es út már ismerős volt. Délután megérkeztem Nógrádra, ahol részt vehettem a plébános atyával egy szűk körű Szentmisén.
Másnap Nógrádtól nem volt egyszerű elszakadni, mert sehogy sem
sikerült megtalálni sem a jelzést sem a kálváriát, de végül egy
párhuzamos úton haladva belefutottam a megadott útirányba.
Márianosztra és Szob környéke már ismerős volt a nosztrai
zarándoklatokról. Innen már egyszerű volt megérkezni Szobra, majd irány a Dunántúl.
A Duna parti gazból kikeveredvén nekiindultam a hegyeknek. Arra
számítottam, hogy egy-kettőre megérkezek Esztergomba, de ez 4
kemény emberpróbáló órába telt. A turistajelzések nem voltak
meggyőzőek, de jelentős plusz út nélkül este 8.30 körül a plébánián voltam.

Másnap Dorog érintésével a Gerecse következett. Mivel élelmet
akartam vásárolni letértem az útról és ezek után csak Tokod előtt kb. 5 km-rel tudtam rátalálni az útra.
Tokod után egy 3m magas gaztengerbe jutottam. Sajnáltam, hogy
nincs nálam bozótvágó kés. Végül is "sínre kerültem". A tokodi pincék körül újra hosszadalmas keresgélés után megleltem a rejtett ösvényt,ami a pincék tövében vezetett. Mogyorósbánya után Péliföldszenkeresztre egy "kis kitérő" után sikerült megérkezni. De az utolsó km-t egy körülkerített földön keresztül kellett megtenni. A kolostorban vacsorát kaptam. Az éjszakám már nem telt ilyen nyugodtan, mert az itt táborozó gyerekek nagy zajt csaptak hajnalig.
Ezért is csak de.11-kor a Szentmise után indultam tovább.
Estére megérkeztem Agostyánra a bió parkba. Itt Attilától részletes idegenvezetést kaptam, sőt még a körtemplomot építő munkásokkal is találkoztam. Eddig tartott egy etap, mert szabadnapjaim fogytával vissza kellett térnem Budapestre, hogy majd pár nappal később innen folytassam tovább utamat.

Pár nappal később... Elindulok Baj fele. Kb. fél óra keresgélés után megtalálom a jobbra vezető utat. Az Attila féle útleírás hasznosnak bizonyul. Enélkül nem lehetne boldogulni. Nagytagyospusztán zárva van a zarándokszállás. Még szerencse, hogy nem este van. Majkon szintén zárva találom a remeték volt épületeit, de legalább a kapu rácsain be lehet kandikálni. Oroszlányban a plébános atya otthon van, és nagylelkűen megvendégel. Másnap a Szentmisén beszélnem kell a hívőknek a zarándokúton szerzett tapasztalataimról.
A délelőtti indulás után még aznap sikerül eljutnom Bodajkra, ahol egy pecsétet kérek a plébánián a könyvembe. A faluban sok helyen mérnek fagyit. Ezt már korábban ottjártamkor felfedeztem. Még egy utolsó erőfeszítés Balinkáig. Eddig tartott az időm. Megint visszajövök Budapestre, hogy nemsokára folytassam az utat.

Pár nap múlva... Déli órákban érek Balinkára. Szeretném kihasználni a hátralévő időt, tehát indulás. Tavaly többször jártam erre biciklivel. Balinkabányán sehogy sem találom a piros jelzést. Oda-vissza bolyongok az országút és a patak között. Akikkel találkozom senki sem tud felvilágosítással szolgálni. Tehát elmegyek Bakonycsernyéig és utána térek rá a jelölt útra. Ez megy is. A faluból kiérve a túrista út belevész
egy kukoricatáblába. Innen ki kell jönni. Csalán és bozótrengetegen átgázolva sikerül kijutni a műutra. A lábam vörös a csalántól és a tüskétől. Estére beértem Tésre és itt találkoztam a plébános atyával, akinek a lakhelye J!sdon van. Mivel itt ő is csak átmementileg tartózkodik visszaindultam Jásdra. Ez kb. egy órás kitérő. Másnap reggel innen indulok tovább. Eddig úgy látszik én vagyok az első ember aki ilyen "messzi" jutott a zarándokúton.

Másnap, ha jól emlékszem Nagyeszergár környékén többször is
eltévedtem. Nagyon rosszak voltak a jelzések, 3-4 méteres csalán és gazmezők. "Elvadult tájon gázolok ős buja földön dudva muhar. Ezt a mezőt jól ismerem, ez a magyar ugar" Most lehet, hogy nem idéztem pontosan Adyt. Zirc után a várostól kb. 3 km-re, ahogy kiértem egy erdőből egy nagy rétre, nem vettem észre, hogy az út a réten keresztül vezet. 40 perc után rájöttem. Bakonybél előtt még találtam egy bővízű jéghideg forrást. Hát ez kimondhatatlanul jólesett.
Késő du-án értem Bakonybélbe. A templomban akkor végezték a
zsolozsmát. Majd Izsák testvér adott egy pecsétet és 1/2 hatkor
nekivágok a Németbánya felé vezető útnak. A túristajel elé valaki beépített egy nagy házat és már az "ő" telkén visz az út. Rövidesen ezért meg kell változtatni a nyomvonalat. Egy darabig nincs semmi különös, míg nem rossz helyen kanyarodom le Németbánya fele. Egy nagy rétre érek indián sátrak közé és kijAn a sátorból fekete parókával ágyékkötőben egy úriember és elmagyarázza, hogy nagyon eltévedtem. Bosszantó. Vissza a régi útra. Most már nem érdemes a hajam tépni. Megtalálom a helyes jelzést. Kezdett mr nagyon sötét lenni, de épp akkor találkoztam két fiúval, akik útba igazítottak. 21.30-re értem Németbányára. Szállás sehol. Elkeseredetten kiabálok az egyik ablakon mígnem egy hölgy szóba!ll velem, de szállást ő sem tud
szerezni. A falu közepén találtam egy magányosan álló nyaralót, a verandáján egy heverőt. Megmosakodtam a falu kútjában és reggel az eresz alatt ébredtem. A falubeliek nem jó szemmel néznek rám. Fölmerül a birtokháborítás esete. Egy kis papírra vetett köszönettel háláltam meg az ismeretlen tulajnak az éjszakát. /Még előző este becsöngettem egy ismeretlen szép házba szállásért. Kiderült, hogy a tulaj német." Ich möchte irgenwo schlafen-Hier nicht". Nem tesz semmit./

Új nap. Nemsokára megérkezem Farkasgyepüre, ahol elméletileg lett volna a szálláshely. Pápakovácsi felé találtam az országúton egy vadcseresznyefát roskadozva az érett gyümölcstől. Nagyon jól esett... Aztán Attyapuszta következett. Fölmerült bennem, hogy talán nem is kellene ide betérnem, hiszen kiesik az úttól, és különben sem akarok itt megszállni. De azért mégis elmentem. A nővér nagyon kedvesen fogadott, bemutatta a házat. Visszafele jövet még találkoztam a házfőnök nővérrel. Kiderült, hogy régen ő is járt görög táncházba. Tulajdonképpen itt már a zarándokút országút mellett halad és ez így lesz a határig. Még aznap este sikerül megérkezni Nyárádra. Az atyánál vendégek vannak, de azért az alsó helyiségben szorít szállást.

Másnap reggel a búcsúzásnál derül ki, hogy gyermekkoromban két
nyáron keresztül együtt építettük atyával a nemeshetési templomot. Valahonnan ismerős volt nekem, de közben eltelt 30 év. Előjönnek a régi kedves emlékek... Sikerül korán elindulni Celldömölk felé. Útközben még autóval megelőz a plébános atya és felajánlja, hogy elviszi a batyumat Cellig, de én ragaszkodom a zsákomhoz. Egy idő múlva hirtelen lefékez egy osztrák rendszámú autó mellettem, és egy kedves osztrák pár invitál, hogy szálljak be, szívesen elvisznek. Magyarázom
nekik, hogy ez nem akármilyen gyaloglás, hanem zarándokút.
Megértően mosolyognak és mennek tovább. Celldömölkben megkapom
a pecsétet. Nagyon meleg van, ráadásul nincs árnyék, és a bitumen ontja magából a hőséget. Este sikerül megérkezni Rábakecölre. Útközben nem történik semmi különös. Vonattal sokszor utaztam erre, de más így gyalog végigmenni az eddig ismeretlen falvakon. Rábakecölön a plébánián kapok szállást. Az atya szívélyesen megvendégel és elbeszélgetünk egy pohár bor mellett.

Másnap reggel időben kelek, mert megyünk a szomszédos faluba
Szentmisére. Menetközben még átfutjuk térképen az útvonalat.
Plébános úr azt ajánlja, hogy ne menjek be Beledre, hanem
Rábakecölről kijövet balra tartsak. Valóban az út kétfele ágazik és csak érintem Beledet. Búcsúzóul még kapok fél liter bort ajándékba.
Nemsokára beleszaladok két rendőrbe, akik az út mellett az autókat ellenőrzik. Megállítanak, igazoltatnak és a központból információt k?rnek rólam. Tudni akarják, hogy mi járatban vagyok, kinél aludtam, hogy nézett ki a szállásadom, alacsany volt-e vagy magas, hord-e szemüveget vagy sem. Ennél a kérdésnél rosszul válaszolok, mert az atya szemüveges, én pedig azt válaszolom, hogy nem hord "okulárét". Hogy-hogy magának ilyen sok szabadideje van, kérdik a rend őrei. Mondom nekik, hogy ilyen a nyri beosztásom. Végre megszabadulok tőlük, de hátamon érzem zord tekintetüket. Hiába a 40 év nem múlt el nyomtalanul... Himodra nem megyek be, mert kiesik, /ezt megbeszéltem a plébános atyával/ hanem igyekszem a határ felé. Estére megérkezem Hegykőre. Itt sajnos telt ház van, szálláshely nincs. Pár szót váltok Reisner atyával, aztán megyek tovább. Hidegségen a plébánián szintén nincs férőhely, de plébános úr nagylelkűen befizet a szomszédos panzióba. A szoba gyönyör, csak a szúnyogok ne lennének. Reggelre még a lepedő is véres a sok csípéstől.

Korán reggel sikerül startot venni és de. 10-re Fertőrákoson vagyok. Itt nagy szeretettel fogadnak a szent Kristóf sátortáborban. A vendéglátóimmal megtervezzük a következő napok útvonalát és még a netről az osztrák vasúti menetrendet is megkapom. Nagyon meg vagyok hatódva. 12.30 körül lépem át a határt nagyon sok emberrel találkozom menetkzben. Ki biciklivel, ki csoportosan igyekszik úticélja felé. Az osztrák határőr megkérdezi magyarul, hogy nem vagyok-e éhes vagy szomjas. Megköszönöm az ajánlatot, de most inkább sietek
tovább. A kijelölt út nagyon jó minőségű aszfaltút. Mikor lesz nálunk ilyen bicikliút? Rusztnál elfordulok St. Margarethen felé balra, majd egy bokorban álló osztrák határőr-terepj!ró mellett elhaladva rövidesen a településen vagyok. Itt szokták tartani a híres passiójátékokat. Darzsfalvai temető mellett balra befordulva rövidesen egy nagyon hosszú bicikliúton vagyok. Innen már látni Kismartont. St. Georgen előtt nem követem a kanyargós kerékpárutat, hanem hagyom a helybeli
biciklis által befolyásolni magam és átvágok a vasúti és többsávos országúton. Nem szabályos, de mivel nem hoztam magammal turistatérképet, biztos, ami biztos alapon haladok. St. Georgenben egy helyi házaspár meghív egy pohár italra és útravalóul egy üveg helyi készítésű alkoholmentes szőlőlével ajándékoz meg. /Érdekes, hogy útközben milyen sok a gyönyörűen felújított régi magyar stílusú parasztház. Még a Trianon előtti időket idézik./ Tőlük távozván nehezen találom meg az út folytat!sát. Végül megint a temető a biztos támpont, csakhogy most balra kell fordulni és egy kis fehér templomot kell megcélozni. Végre jó irányban vagyok. Most egy jó darabig nem
találom a jelzést, habár az irány jó, de végre csak szembe jön velem a jelzés. Nagy sóhaj szakad föl belőlem. Itt nem szerettem volna eltévedni. Utána még egy biciklistől kérek útbaigazítást és egy szunyogfelhőtől hajtva este 8-ra Lorettoban vagyok. A sétányon találkozom Esterházy nevével egy táblán. Valószínű, hogy az ő birtoka volt valaha ez a terület. Elég csapzottan nézhettem ki, még futólag megtekintem a templomot és összetalálkozom az atyával. Sajnos ajánlólevél nincs nálam, egy kissé bizalmatlan a légkör, de azért kapok
szállst. Megfogadom, hogy legközelebb, amikor folytatom az utat, hozok magammal egy ajánlást.

Reggel indulván veszem észre, hogy elveszett az útleírásom. Még
fejből emlékszem a bicikliút számára, ami elég Leithaprodesdorfig, de utána már csak nagy vonalakban merek gondolkozni. Unterwaltersdorfig nincs probléma, csak utána nem találom a hivatalos utat. Kénytelen vagyok a főút mellett gyalogolni. Eszembe jut egy pillanatra a Párizs-Texas film a gyalogló emberrel. Elég furcsa ltványt nyújthatok. De fontosabb bennem az előrehaladási vágy. A?gy érek 14h-ra Badenbe. Még előtte bemegyek egy teára az út menti vendéglőbe.
Ismerős a hely. Tavaly is voltam már erre, akkor jöttem vissza
Lengyelországból biciklivel. Badenben lezárul egy etap. Pár nap múlva folytatás innen.

Később... Nehézség nélkül 13h körül érek Heiligenkreuzbe. A szerzetestestvér megkínál ebéddel és megkapom a pecsétet. Kis nehézség Arán megtalálom a Via Sacra jelzést. A helyiek nem halottak erről. Mayerling után eltévedem. "Vakon" a napról tájékozódva szó szerint árkon bokron át megérkezem Maria Raisenmarktba. Ezek után már több kalamajka nincs és estére igazi osztrák hegyek és völgyek érintésével a Klein Mariacell-i kolostor vendége vagyok, mert a megadott szállás valamilyen oknál fogva nem fogadóképes. Vacsora mellett röviden megismerem a Szamaritánus rend és a rendtagok múltját és részt vehetek esti imaórájukon.

Másnap nincs probléma az úttal, csak Kollmannhof után nem találom seholsem a P jelzést és a következő kilométereket az országút mellett teszem meg és beérek Hainfeldbe. /legközelebb megveszem a két turistatérképet/. Lilienfeldig semmi gond a táj csodás. A patakok kristálytiszták, tele pisztránggal, sehol eldobott szemét, a vend?glőkben még a söröskupakot is külön edényben gyűjtik. 16h körül érek a városba tovább menni már nem lehet. Beszerzem a pecsétet és este részt veszek a Szentmisén majd elfoglalom a szállást. Külön szobában nyerek elhelyezést, és nagyon jól esik a tiszta ágynemű. A prospektusból megtudom, hogy az osztrák piros-fehér-piros zászlószín Lilienfeldből származik.

Következő nap sikerül T1rnitzbe érnem, de itt, a cél előtt 40 km-rel meg kell szakítanom az utat, mert Pesten egy darabig vár a munkahelv. Folyt.köv. nemsokára. Elég bonyolult innen visszautazni Budapestre. Hat helyen kell átszállnom. Az utazás kb. 11 órát vesz igénybe.

Még egy pár szót szeretnék szlni az Ausztriában szerzett, utazás közbeni tapasztalataimról. A közlekedési eszközök mindenhol tiszták pontosak. Mindig Sopron felé utaztam, mert tudtam használni a határig az 50%-os közalkalmozotti kedvezményt. Az osztrák vasútvonalak Sopronból nézve zónákra vannak osztva. Érdemes innen megvásárolni a jegyet egy nagyobb távolságra és nem aprózni, mert úgy költségesebb. Ha az ember valamilyen oknál fogva nem tudja megvenni az állomáson a jegyet a vonaton is lehet váltani, de ezért felárat számolhatnak fel. Nekem egy alkalommal 3 euro Aufpreis-t kellett ráfizetnem. A csatlakozások jók. Sopronból meglepő nagy számban mennek ki vonatok Ausztria felé. Úgy látszik ők nem akarják felszámolni
a vonalaikat. Sopronból Bécsújhelyen keresztül Meidlingig mentem. Onnan a 6-os fölalattival átmentem a West-Bahnhof-ra, St. Pölten, Traisen, Lilienfeld,-eddig vasút- aztán busszal Türnitz.

Legözelebbi alkalommal Spronban alszom, hogy minél hamarabb
Türnitzbe érjek. Ez szombati nap lévén 10.30-ra sikerül. Ekkor már nálam van a kettő részletes turistatérkép, tehát meg van minden okom, hogy sikeresen befejezzem a hátralévő szakaszt. Minden rendben van. St. Agyd előtt kb. 3 km -re, a gerinc alatt kb. 500 m-rel nem veszem észre, hogy hirtelen balra kell menni a nagyon meredek ösvényen.
Tovább megyek a széles úton, de aztán rájövök a tévedésemre. A
hátralévő szakaszok néha nyaktörően meredekek, de az út nagy része Gscheid után az országút mellett halad. /Gscheid-ben egy vendéglőben megkóstolom a strudelt. Olyan mint a mi házi dióskalácsunk./ Este 8-ra érkeztem Mariazellbe. Jól kiadtam az erőmet és a Corda zarándokszálláson kapok szállást. Este még elmegyek a Bazlikába a záró imaórára. A pecsételést másnapra halasztom. Másnap a Szentmise után találkoztam egy idős, magyarul is beszélő aty!val, akitől aztán a pecsétet is kaptam. Azt mondja, hogy ennyit tud tenni, de ő oklevelet nem tudott killítani. Utána siettem az állomásra, mert szeretnék még aznap Budapestre érkezni. Sajnos nem találtam zarándokbuszt, ami hazahozott volna. Egy keskeny nyomtávú vonat, - Európa egyik legszebb keskenynyomtávú vonata, hirdeti a plakát - 3
órai menetidő után érkezik meg St. Pöltenbe. Onnan a szokásos
átszállások. A végén már otthonosan mozgok. Minden út véget ér
egyszer, mondta egy barátom. Remélem, hogy ezek a megtett utak
elindítanak bennem és minden zarándokban egy benső utat.
Egy kicsit talán hosszúra sikerült, de nekem is jól esett megosztani az élményeket.

údvözlettel, Zoli