Egy zarándok gondolatai napjaink zarándoklatairól (Jack)

Az istenhitnek alfája és omegája, hogy gondolj Rá!
A zarándoklat azért is jelentős, mert kiszakít a mindennapok mókus-kerekéből, félrerakja a lényegtelen, rutinszerű cselekedeteinket és egy speciális környezetet biztosít ahhoz, hogy csak egy lényeges célunk van, és minden ennek van alárendelve; hogy csak erre a lényegesre gondoljunk.

Ma szinte soha nem vagyunk egyedül. Sokan szinte félnek a csöndtől: ha magunkban vagyunk, be kell kapcsolni a rádiót, tévét. Egyedül folytatva a zarándoklatot, szinte ránkszakad a csönd. A külső csönd. Mindenféle gondolatok, érzések borítják be az embert. Úgy tűnik, mintha ez valamiféle belső utazás lenne, pedig csak az elménk játéka: mindig ezt tapasztalnánk, csak a figyelmünk elterelődik. A bennünk kavargó érzések, gondolatok burkot alkotnak, ami elzár valódi önmagunktól. Ez az a burok, ami mindenfajta kételyeket szül, ez az a burok, ami nem engedi hozzánk az istenit. János evangéliumát idézve:
(1/5) "És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt."

Ez megakadályoz abban is, hogy az ember odaadóan elmondjon egy imát, mert közben a fentiekhez hasonlóan számtalan - egymással akár ellentétes - gondolat és érzelem szakítgatja meg azt. Különféle sugallatokat is "kaphatunk", s erről könnyen azt hihetjük, hogy isteni. Erre a tévgondolatra vezethet az is, hogy valamennyi -vagy akár teljes- igazságtartalma is van. Az igazi "isteni sugallat" nagyon ritka, az "elmében" különleges helyen keletkezik, és mindig különleges, mindig olyan, amire azt szokták mondani: "majd tudsz róla!"

Ahhoz, hogy elmélkedni tudjunk, le kell csöndesíteni az elménket, meg kell szüntetni annak csapongását. Erre nincs egyszerűbb eszköz, mint szent szövegek, imák rendszeres odaadó recitálása, az Isten dicsőségéről szóló dalok odaadó éneklése, stb.. Ezen "előtanulmányok" által minőségileg más lesz a zarándoklat.

A hitélet komplexitásában a zarándoklat mindig fontos, de nem kizárólagos helyet foglal el. Ne gondoljuk, hogy pótszer.

Mit sem ér, ha egy sportteljesítmény érződik mögötte. Az elmúlt évben találkoztam egy 56 éves zarándokkal, aki Saint Jeanból 22 nap alatt ment el Finisterrébe. Itt látjuk, hogy az elme, az egó ment végig az úton, nem pedig az ember, és főleg nem az istenhit.

Többször is hallottam, hogy a normál életben szinte sohasem tapasztalható különlegességekre vágyva haladtak a zarándoklaton. S csalódtak, ha ilyen tapasztalatuk nem volt. A "különlegességek" elmaradása minősíti is a zarándokot: Mennyi volt a kíváncsiság? Mennyi volt az odaadás?

A zarándoklat jó kezdeti iskola lehet arra is, hogy ne csak heti egy óra áldozatot hozzunk, hanem, hogy ez a "Rá gondolok" beépüljön a mindennapi cselekedeteinkbe.

Jack