Hungarian

Meghívó

Mert hív az Út:
"Bízd rám magad és én hallgatagon vezetlek"(Dsida Jenő)

Kedves leendő Zarándoktársunk!

Mindnyájan úton vagyunk... s reméljük, hogy hamarosan együtt leszünk úton az egyik kalandosnak ígérkező gyalogos zarándoklaton.

Az indít bennünket újabb és újabb gyalogos zarándoklatok meghirdetésére, hogy magunk is nagyon szeretünk zarándokolni. Mindnyájan megtapasztaltuk, milyen testet-lelket megújító és gyógyító hatása van a gyalogos zarándoklatoknak, ahol a természetet csendjében találkozhatunk Istennel, másokkal és önmagunkkal. Átéljük, hogy még a legnehezebb pillanatokban sem vagyunk egyedül, Valaki a tenyerén hordoz bennünket.

Természetes emberi tempónkban haladva belső utat is járunk, megnyílik a szemünk olyan dolgokra, melyek mellett a hétköznapok során vakon elmegyünk. Az út megpróbáltatásain és örömein keresztül jobban megismerjük önmagunkat, rátekintünk eddigi életutunkra, tudatosítjuk, honnan indultunk, s merre tartunk. Minden zarándoklat nagy lehetőség arra, hogy lélekben megújuljunk és új emberként folytassuk hétköznapi életünket: igazi zarándokként, aki tudja, hogy egész életében úton van, és tudja, hova szeretne eljutni.

Minden zarándoklat más és más. Mindenki számára más ajándékokat tartogat. Nem biztos, hogy pont azt, amit szeretnénk, de nagy valószínűséggel valami olyat, amire valóban szükségünk van.

Ha az alábbi kérdésekre Igen a válaszod, bizonyára köztünk a helyed!

- Vágysz arra, hogy kiszakadva a hétköznapokból rátekints az életedre?
- Szeretnél a természetet járva testben és lélekben felfrissülni?
- Keresed Istent és önmagadat, lehetőséget szeretnél teremteni az elcsendesedésre?
- Szívesen útra kelnél, de nem egyedül, hanem hasonló céllal induló társakkal?
- Szívesen vennéd, ha az úton lelki támpontokat is kapnál?
- Nagy benned a nyitottság az út meglepetéseire, szereted a kalandot?
- Vállalod a napi 10-32 km-es napi szakaszok fáradalmát?
- Jó az egészségi állapotod, saját felelősségedre vállalod az utat?
- Nyitott vagy a keresztény értékekre, közös imádságra?
- Jó az alkalmazkodókészséged?

Sok szeretettel várunk!

A Gyöngyök Útja zarándoklatok szervezői nevében

Gáll Zsófia
Via Margaritarum Zarándok Egyesület

- Szívesen felajánlod ezt az utat Magyarországért illetve saját szándékodra?
- Nyitott vagy a keresztény értékekre, közös imádságra?
- Jó az alkalmazkodókészséged?

Sok szeretettel várunk!

A Gyöngyök Útja zarándoklatok szervezői nevében

Gáll Zsófia
Via Margaritarum Zarándok Egyesület

Élménybeszámoló a nyári zarándoklatról október 14-én

Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2012. október 14-én, vasárnap 15 órakor kezdődő vetítéssel egybekötött élménybeszámolónkra, melyet a nyári 28 napos csoportos utunkról (Budapest-Mariazell júl.18-aug.15.) tartunk a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban. (Bp. XI. ker. Villányi út 27.)

Gyöngyök Útja zarándoklat 2012

2012. július 18-augusztus 15.
Budapest - Mariazell

Istenért, a Hazáért, egymásért és önmagunkért

Úton vagyunk!

Július 18-án reggel a Margit-szigetről indulunk hosszú utunkra Mariazell felé. Bízunk benne, hogy sok település kedves lakóival találkozunk, s lesznek majd, akik településük képviseletében egy-egy szalagot is felkötnek majd zászlónkra, hogy szimbolikusan így vigyük őket magunkkal Mariazell-ig. Már most hálatelt szívvel gondolunk mindazokra, akik lehetővé teszik, hogy útra keljünk, akik megnyitották ajtajukat a zarándokok előtt. Kérünk mindenkit, hogy imájával kapcsolódjon be nemzetünk lelki megújulásért felajánlott zarándoklatunkba. Aki pedig gyalogosan is csatlakozna hozzánk egy-egy napi szakaszra, az hívjon út közben a 30-402-53-07-
es telefonszámon!

Busz indul Mariazellbe a zarándokok fogadására (2012. aug.14-15)

Kedves Zarándoktársak!

Augusztus 14-én reggel 7 órakor külön autóbusz indul BUDAPESTRŐL Mariazellbe a Magyarországról július 18-tól augusztus 15-ig a Gyöngyök Útján gyalogosan zarándokló csoport fogadására és Nagyboldogasszony közös megünnepelésére.

Jelentkezési lap a SZIG diákjainak

Év végi és újévi zarándokprogramok 2011.dec.30-2012. jan.1.

Kedves Zarándokok!

Sok szeretettel várunk benneteket az alábbi programokra.

1. Dec. 30. - Kirándulás a Börzsönyben

Karácsonyi üdvözlet

Kedves Zarándoktársaink, kedves Barátaink, Segítőink, Ismerőseink!

Áldott, békés, boldog Karácsonyt kívánunk!

Via Margaritarum Zarándok Egyesület

Pálos 70 teljesítménytúra és zarándoklat 2011. október 7-8-9.

Kedves Zarándoktársak!

Sok szeretettel várunk az alábbi programra, melynek a Gyöngyök Útja zarándokközösségével mi is társszervezői vagyunk a Pálos Rend, a Mária Út Egyesület és a Hétkaland Egyesület mellett. A résztvevő vándorokat a csobánkai állomáson fogadjuk majd.

A Pálos 70 egy jubileumi túra, vándorlás a márianosztrai kegykép 300 éves évfordulójára, meglévő és egykori pálos kolostorok, szentélyek érintésével, nagyrészt a Mária-út útvonalán. Találkozási lehetőség önmagunkkal, egymással, a történelemmel, a természettel és a természetfölöttivel – akár újszerű módon. Nyitottan és szabadon, mindenki a maga útján…
A "Pálos 70" vándorlás színes program- ill. útvonalkínálatában mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt, a 7 km-estől a 70 km-es távig, önállóan vagy közösségben, túrázóként, teljesítménytúrázókén vagy zarándokként járva az utat. Vallástól, felekezettől függetlenül várunk mindenkit, hívőket és nem hívőket egyaránt. Javasoljuk, hogy mindenki erejéhez, felkészültségéhez mérten válasszon útvonalat. Az egyes útváltozatoknál megtalálható, hogy melyiket kinek ajánljuk. Lehet jönni egyénileg is, de csoportok jelentkezését is várjuk.

Busz indul Mariazellbe - zarándoklat busszal és gyalog 2011. aug.14-15.

Kedves Zarándoktársak!

Augusztus 14-én (vasárnap) reggel 7 órakor külön autóbusz indul a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium (Bp. XI. ker. Villányi út 27.) elől Mariazellbe a Magyarországról aug. 2-15-ig a Gyöngyök Útján gyalogosan zarándokló csoport fogadására és Nagyboldogasszony közös megünnepelésére.

A busz fele utassal megy ki és másnap, augusztus 15-én a kora délutáni órákban a zarándokokkal együtt indul haza és este érkezik Budapestre.

Tartalom átvétel