Friss hírek

Jelzésfestő tábor a Cserhátban II.

Jelzésfestés nov.6-7. Nógrádmarcal-Mohora

Mohora-Nógrádmarcal
(2010. november 6-7.)

The show must go on – a show folytatódik – énekelte egykor a jó öreg Freddy Mercury, és ezzel mi is így voltunk a hétvégén, ugyanis várt még ránk a jelzésfestés második szakasza, az Országos Kéktúra útvonalától Mohoráig tartó, kb. 13 km-es rész.
Szombaton hajnalban indultunk autókkal Budapestről, hogy még viszonylag korán megérkezzünk Nógrádmarcalra, és nekilássunk a munkának, mert az óraátállítás és a közeledő tél lerövidítette a rendelkezésünkre álló időt.

Jelzésfestő tábor a Cserhátban I.


Nagyoroszi-Érsekvadkert-Mohora
(2010. október 29 – november 3.)

Az egész úgy kezdődött, hogy a nyári utat járva, sajnálattal vettük észre, hogy a Gyöngyök Útja Nógrádsipek utáni szakasza, mely a piros sáv turistajelzésen halad, alig követhető, annyira lekoptak már a jelzések. Már akkor elhatároztuk, hogy ősszel nekiindulunk, és újjá varázsoljuk utunk ezen szakaszát. Ráadásul segítő társakra is találtunk, a Nógrád megyei Természetbarát Szövetség tagjainak személyében.
Lelkes csapatunk október 29-én, pénteken este érkezett Érsekvadkertre, ahol a Kolping-ház öt napon keresztül szolgált táborunk bázisául.

Jelzésfestés a Cserhátban

Október 30. és november 7. között 30 fős lelkes jelzésfestő csapatunk a Nógrád megyei Természetbarát Szövetséggel együttműködve felújítja a Cserhátban a piros turistajelzést és a zarándokút jelzéseit.

754 km a Gyöngyök Útján - utótalálkozó és élménybeszámoló okt. 9-én

Származási hely: Nyári zarándoklat utótalálkozója

Kedves Zarándoktársaim!

Nagy élmény volt és sokat jelentett számomra, hogy újra találkozhattunk október 9-én. Köszönöm, hogy ennyien eljöttetek, együtt ünnepelhettünk és adhattunk hálát ezért a sok kegyelmet, ajándékot és élményt adó nyári 35 napos útért. Különösen nagy öröm volt, hogy sokan távoli vidékről is eljöttetek (Szenc, Brüsszel, Környe, Csapod, Dunaújváros, Karancsalja...).
Az élménybeszámoló résztvevői nevében köszönöm minden vendégünknek, hogy eljöttek és megtiszteltek figyelmükkel.
Az út most folytatódik a hétköznapokban, maradjunk együtt imában Istenért, egymásért és a Hazáért.A linkre kattintva ízelítő kapható a délelőtti program vidám játékaiból.

Gáll Zsófi

Előadás a vaktáborban Telekgerendáson

Különleges felkérésnek tettünk eleget 2010. július 11-én. A MEVISZ által szervezett vaktábor (www.vaktabor.hu) vezetői felkértek, hogy tartsunk előadást a táborozóknak a zarándoklásról és a Gyöngyök Útjáról.

Új zarándokszállás Csapodon, Külsővaton és Kaumbergben

Kedves Zarándokok!

Rábakecöl és Hegykő között új szálláslehetőség nyílt Csapodon a Csalogány Táborban. Attyapuszta és Kemenesmihályfa között Külsővaton az Idősek Otthonában ill. Kaumbergben.

Előzetes bejelentkezés mindenhol szükséges, mert vannak foglalt időszakok.

Részletek Csapod
Részletek Külsővat
Részletek Kaumberg

Újabb útleírás a honlapon: Pápakovácsi-Fertőrákos és Fertőrákos-Heiligenkreuz szakasz

Elkészült a zarándokút részletes útleírása Budapest-Mátraverebély-Szentkút, Csobánka-Oroszlány, Oroszlány-Veszprém-Pápakovácsi, Pápakovácsi-Fertőrákos és Fertőrákos-Heiligenkreuz szakaszokról. A többi szakasz felmérését is elvégeztük, de az adatok feldolgozása csak 2010-re várható. Mivel a Heiligenkreuz-Mariazell nagyon jól jelzett, javarészt Via Sacra-n vezető útszakasz, részletes útleírás nélkül is jól járható a megadott turistautak szerint térképpel.

Útfelmérés Ausztriában (2010. június 1-7.)

Múlt héten csodálatos felderítő-zarándoklaton voltunk Ausztriában. Elkészítettük a zarándokút hiányzó kb. 110 km-ének GPS-es felmérését és a nyári zarándoklat szállásait is nagyrészt lefoglaltuk. De ennél sokkal többet jelentett nekünk az út...

- Június 1., Budapest-Heiligenkreuz
Első nap sikerült Unterwaltersdorf környékén olyan szép utat találnunk, amellyel kiválthatjuk a zarándokút kb. 5 km-es forgalmas műút mentén vezető részét. Nyáron felavatjuk! Heiligenkreuzban a ciszterci kolostor vendégei voltunk éjszakára, nagy élmény volt bekapcsolódni a szerzetesek esti imádságába. Csodálatos hely!

Pünkösdi éjszakai zarándoklat a Gyöngyök Útján


Május 22-én este fél 9-kor tizennégyen indultunk útnak Pilisborosjenőről, hogy Csobánka, Pilisszentkereszt és Két bükkfa-nyereg érintésével egész éjszaka zarándokolva elérjünk Pilisszentlélekre a pálos kolostorromnál tartandó hajnali pünkösdi szentmisére. A csütörtöki útbejárás óta lezúduló eső sok helyen nehézzé tette a járást az erdőben, de nagyon hálásak voltunk azért, hogy menet közben csak egy rövid zápor öntözött meg bennünket és a levegő sem hűlt le túlságosan. Holdfényes éjszakában jártuk a Gyöngyök Útját, s megállóink alkalmával az Élet gyöngyei füzér egy-egy gyöngye kapcsán elmélkedtünk, imádkoztunk, s egy-egy szentírási részlet felolvasásával elevenítettük fel, amit a Szentlélekről, az Ő adományairól, ajándékairól és gyümölcseiről tudunk.

Zarándokfogadó a Karizmák ünnepén


Idén második alkalommal vett részt zarándokegyesületünk a Máriaremetén megrendezett Karizmák ünnepén. Nagy öröm számunkra, hogy a templom előtt felállított zarándokfogadónknak sok kedves vendége volt. Sokan érdeklődtek a nyári zarándoklat ill. az Élet gyöngyei füzér után. Több száz zarándokolni hívó szórólapunk elfogyott, reméljük, hogy hamarosan együtt járhatjuk a Gyöngyök Útját. Köszönjük mindenkinek a látogatást, a beszélgetést, a tapasztalatcserét. Ismét nagy élmény volt együtt lenni, együtt ünnepelni!

Tartalom átvétel