Friss hírek

Jelzésfestés

Április 18-án két helyszínen is újítottuk a jelzéseket a Gyöngyök Útján: Pilisszentkereszt és Két-bükkfa-nyereg valamint Budapest Nagybányai út és Pilisborosjenő között.

Mindenkinek köszönjük a segítséget, a Jóistennek pedig a jó időt és a jókedvet!

Beszámoló és életképek a március 19-20-i keresztútról és jelzésfestésről

Az elmúlt hétvégén megkezdődött az idei jelzésfestési idény a Gyöngyök Útján. 18-an gyűltünk össze március 19-én, pénteken este a zarándokút mentén található pilisborosjenői kálváriánál, hogy közösen járjuk a keresztutat, Jézus szenvedésének állomásait az Élet gyöngyei füzér segítségével. Hálásak voltunk, hogy pont erre a napra érkezett meg az igazi meleg tavaszi idő. A keresztút után éjszakai túrával közelítettük meg csobánkai bázisunkat, a Közép-európai Cserkészparkot. Utunkat különösen izgalmassá tette egy be nem kalkulált letérő az útról, melynek köszönhetően a táj ismeretlen szépségeit fedezhettük föl, többek között az egri vár utánzatát, mely a sötétben igazi szellemkastélynak tűnt. Ezért kellett sajnálatos módon :) eltekintenünk a Kevély-nyereg megmászásától is, amiért talán még gyorsabban is értünk Csobánkára, mint eredeti terveink szerint. Este 10-kor foglaltuk el szálláshelyünket, ahol zarándoktársaink már meleg vacsorával vártak bennünket. A jó hangulatú palacsintázás után mirhával ízesített arab teát kortyolhattunk fogadóink jóvoltából. Másnap reggelre az estéről meghagyott palacsintáinknak sajnos lába kélt, de így is nagyon bőségesen megreggelizve készültünk az igazi kihívásra, a jelzésfestésre. Reggeli zarándokimánk után rövid elméleti jelzésfestés-oktatás után három csoportban indultunk útnak: Pilisborosjenő, Pilisszentkereszt és Pilisszentlászló felé. A munkát élményszerűvé tette a ragyogó napsütés, jókedv, vadonatúj sablonjaink és vonókésünk, amelyeket egyik kedves zarándoktársunk készített. Mindhárom csoport sikerrel járt és sok élménnyel gazdagodott.

Február 14-én a zarándokút Budapestről kivezető szakaszán kirándultunk

Verőfényes napsütés és jókedv kísérte vasárnapi kirándulásunkat, amelyen a zarándokút Budapestről kivezető szakaszának egy javasolt módosítási változatát jártuk be.

A korán kelők a Margitszigeten, Szent Margit sírjánál találkoztak, a többiek a Margit körúton a 10-es szentmisén vagy utána csatlakoztak a csapathoz.

Facebook és iwiw

Kedves Érdeklődők!

A zarándokútnak Gyöngyök Útja néven a Facebookon és az Iwiwen is
van klubja/csoportja, de még kevesen tudnak róla. Nagyon örülnénk, ha
minél többen csatlakoznának a zarándokút baráti köréhez.

Az alábbi linkekre kattintva lehet bejelentkezni a csoportokba:

Facebook
Iwiw

Ízelítő a Gyöngyök Útja Hétvégéről (2009. október 23-25.)

Az elmúlt hétvégén néhány lelkes zarándokkal a Gyöngyök Útja Dorog és Tata közti szakaszán jártunk. Íme néhány kép az utunkról:

Sokszínű zarándokcsapatunkban voltak újak, régebbiek, visszatérők és érdeklődők, fiatalabbak és idősebbek. Az út kovácsolt össze bennünket és az a közös vonás, hogy mindnyájan zarándokként járjuk az élet útját.

Útkeresés Dunántúlon (2009. augusztus 7-12., Pápa-Fertőrákos)


http://picasaweb.google.hu/viamargaritarum/FelfedezoUtBiciklivelPapakova...
Az elmúlt napokban biciklis "felfedezőtúrán" voltunk a Kemenesháton, s a Fertő-tó környékén. Utunk célja az volt, hogy a Gyöngyök Útja zarándokút meglévő nyomvonalát megismerjük, s - ahol lehetőség kínálkozik illetve szükségesnek bizonyul – a műutas szakaszokat földutakkal próbáljuk kiváltani, nyomvonalunkat részletesen leírjuk, s elmentsük. A gyorsabb haladás érdekében ezennel biciklivel indultunk útnak.

Keressétek a gyöngyöt! (Csalótzky Annamária beszámolója)

Szent Jakab napi zarándoktalálkozó és ünnep a Csattogó-völgyben

Még el sem ültek bennünk az erdélyi testvérekkel töltött napok emlékeinek jóleső érzelmi hullámai, az áldott kis völgy, a "Csattogó" ismét befogadott egy megrendítő rendezvényt.

Ki mondja azt, hogy a fiatal teremtések felületesen és csak a pillanatnak élnek? Íme egy egyesület, amelynek fiatal tagjai és alapítói, számtalan ismert zarándokút végigjárása után most a "Gyöngyök útját" szervezik, egy zarándokutat, mely Mátraverebélytől -Máriazellig, majd Rómába és végül Santiago de Compostelába - Szent Jakab sírjáig tart. És ezt az utat festéssel jelölik számtalan szabadnapjukon, örömünkre a mi Verőcénken át!

Üzenet egy zarándoktól...

Csodás, áldott és profi szervezés volt a zarándoktalálkozó. Erről senkinek nem szabad lemaradni legközelebb, mert pótolhatatlan lelki kincseket adott. Isten áldja a szervezőket, Erikát és Zsófit! MINDENKI JÖJJÖN EL MÁSKOR, LEGKÖZELEBB!
Szeretettel: Ács István

Szent Jakab napi zarándoktalálkozó Csattogó-völgyben 2009. július 25-26.

Kedves Zarándoktársaink, kedves Barátaink!

Nagy öröm volt számunkra, hogy július 25-26-án ilyen sokan együtt ünnepelhettünk Szent Jakab apostol ünnepén Csattogó-völgyben. Jelenlétetek és lelkesedésetek megerősített bennünket abban, hogy a Gyöngyök Útja sok értéket és ajándékot hordoz minden zarándok számára, és hozzájárulhat országunk erkölcsi-lelki felemelkedéséhez is.
Köszönjük nagylelkű adományaitokat, mellyel egyesületünk munkáját támogatjátok!
Szívesen fogadunk rövid beszámolókat, képeket a hétvégéről a viamargaritarum@gmail.com címen.

Gáll Zsófia és Illyés Erika
Via Margaritarum Zarándok Egyesület

Zarándoklat képekben Verőcéről Nógrádra július 26-án

Gondolatok az „Útról” visszatérőtől (Nagy Róza beszámolója)

Tavaly Karácsony után, orgonazenés áhítatról jövet fogalmazódott meg bennünk a társammal talán először, hogy zarándokútra indulunk. Még nem tudtuk hova és pontosan mikor, de az elhatározás már megszületett. Azt követően nagyon gyorsan történtek az események, az interneten megkerestem a „Gyöngyök útja” zarándokút honlapját, ahol sok információt találtam az úttal kapcsolatban (útvonal, térképek, szálláscímek, telefonszámok).

Tartalom átvétel