A remény útja 2017

Gyöngyök Útja
A remény útja 2017

„…legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek,
aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek.” (1Pt 3,15)

2017. július 8-22. Esztergom – Celldömölk zarándoklat
2017. aug. 26-szept. 8. Celldömölk – Mariazell zarándoklat

Kedves leendő Zarándoktársam!

Megfáradtál? Felfrissülnél? Kiszakadnál a hétköznapokból? Feltöltődésre és csendre vágysz? Megkeresnéd elveszett iránytűdet? Meggyengült a hited? Befogadó, vidám közösségre vágysz?
Sok szeretettel hívlak zarándokolni a Gyöngyök Útjára. Az idei zarándoklatokat A remény útjának neveztem el, mert bízom benne, hogy akik részt vesznek rajta, új reménnyel a szívükb, testben és lélekben megújulva térnek majd haza, s magunk is reménységet viszünk mindazoknak, akikkel út közben találkozunk.
Várom tehát a megfáradtakat, a csüggedőket, a reményvesztetteket, a szomjazókat, a felfrissülni vágyókat, a kishitűeket és persze az optimistákat és a nagyon is hinni tudókat, hogy együtt, egymást erősítve járjuk az utat, mely elvezet bennünket ahhoz a Forráshoz, amiből új erőt meríthetünk.
A zarándoklat mindenki számára nyitott, lehet 1-1 napra, több napra és teljes távra is csatlakozni, de – mivel az idő és a megérkezés is fontos szerepet játszik az úton – javaslom, hogy legalább egy hétre szakadj ki a hétköznapokból és lehetőség szerint az alábbi szakaszokra jelentkezz:

  • 2017. júl.8. dél-júl.16. reggel Esztergom -Várpalota (8 nap gyaloglás)
  • 2017. júl.15. este-júl.22. dél Várpalota - Celldömölk (6 nap gyaloglás)
  • 2017. aug. 26. este - 30. reggel vagy este Celldömölk – Hegykő/Fertőrákos (3 vagy 4 nap gyaloglás attól függően, hogy Hegykőig vagy Fertőrákosig gyalogolsz)
  • 2017. aug. 29-szept. 8. Hegykő – Mariazell (9 nap gyaloglás)


Mire hívlak?
Zarándokútra.

  • Olyan útra, melyen nem csupán az a célod, hogy A-ból B pontba érj, hanem belső utat is szeretnél járni, keresve életed értelmét és célját, őszintén szembe nézve önmagaddal és társként tekintve a csoport minden tagjára.
  • Olyan útra, ahol kilépsz a komfortzónádból: teljes csomagodat a hátadon viszed, egyszerű szálláshelyeken alszol, megpróbálsz alkalmazkodni a csoport többi tagjához (kb. 5-20 fő), mert a csoport együtt halad.
  • Olyan útra, ahol megpróbálod félretenni elvárásaidat és nyitott szívvel fogadni, amit kapsz és ami történik veled.
  • Olyan útra, melyen kapsz fogódzókat ahhoz, hogy utad valóban benső úttá válhasson, ám szabadon eldöntheted, hogy élsz-e velük.
  • Olyan útra, mely túlmutat önmagadon. Ez fejeződik ki a zarándoklat mottójában: Istenért, a hazáért, egymásért és önmagunkért. Zarándokzászlónk - melyre bárki tűzhet szalagot - és a nemzeti zászló emlékeztetnek bennünket arra, hogy másokat is hordozunk a szívünkben.

Az út lelki háttere

A zarándoklat lelki ívét a zarándokút mentén található szent helyek és az Élet gyöngyei elnevezésű elmélkedési füzér adják, mely tizennyolc gyöngyből áll és minden gyöngyének sajátos jelentése van. Istent, önmagunkat, illetve életünk egy-egy szakaszát, területét szimbolizálják. Összefűzve a gyöngyök az életutat is jelképezik. Útkeresésünket, úton járásunkat teszik kézzelfoghatóvá. Az élet gyöngyei Martin Lönnebo svéd evangélikus püspök ötletéből született. Mára a világ sok országában szolgálja az emberek lelki növekedését.
A zarándoklat minden napja egy-egy gyöngyhöz kapcsolódik (Isten, csend, én, keresztség, pusztaság, nyugalom, szeretet, titok, éjszaka, feltámadás gyöngye). Minden nap az adott témához kapcsolódó rövid gondolatébresztővel ill. kérdésfeltevéssel indul. Út közben nincs folyamatosan vezetett imádság, de minden nap van lehetőség közös imára, ill. vannak úgy nevezett csendszakaszok, amikor csendben haladunk. A napot élményeink megosztásával zárjuk. Vasárnap ill. ha az adott helyen van erre lehetőség, akkor részt veszünk szentmisén. A lelki programokat és az élménymegosztást illetően mindenki teljesen szabad – semelyik program nem kötelező.

Korosztály: 18 év felett

Szállás:

Zarándokszállásokon (kolostorokban, plébániákon, iskolákban, kereskedelmi szálláshelyeken...esetleg szénapajtában), igen egyszerű körülmények között: van, ahol ágyon, de van, ahol csak földön laticelen (mosakodási lehetőség mindenhol adott, hálózsák szükséges.

Étkezés:

Napi egy meleg étkezésről gondoskodom (együtt készítünk vagy rendelünk) reggel és napközben ki-ki igényei szerint vásárol. Az étkezési költségeket mindenki rendelésének megfelelően a helyszínen fizeti.

Várható költségek:

A szállások ára Magyarországon kb.0-3500 Ft/éj, Ausztriában 0-25 Euro/éj, a közösen rendelt étkezésre Magyarországon kb. 1200-1500 Ft-ot, Ausztriában kb. 13 Eurot kell számolni naponta, ehhez jön az utazás és az egyéni étkezések költsége. Az összegeket ki-ki a helyszínen maga fizeti be. A szállások pontos díját a résztvevőknek e-mailben küldjük el a szervezés előre-haladtával. Az odautazás és a hazautazás költségét is mindenki maga fizeti. A zarándoklat előtt lehetőség lesz zarándokútlevél (900 Ft), zarándokpóló (1300 Ft) és Élet gyöngyei füzér (2300 Ft) rendelésére.

Regisztrációs díj:

Aki szeretne részt venni a zarándoklaton, kérjük, hogy regisztrációs díj megfizetésével járuljon hozzá a zarándoklat szervezési és vezetési költségeihez ill. támogassa egyesületünk tevékenységét. A regisztrációs díj mértéke 1000 Ft/nap, aki egy hétnél hosszabb időre jön, annak max. 8000 Ft. (Csak az számít napnak, amelyen a jelentkező a csoporttal gyalogol. Ha valaki pl. este csatlakozik hozzánk, akkor az érkezés napját nem kell számítania. A zarándoklatok utolsó napján már nem gyalogolunk.) A regisztrációs díjat a Via Margaritarum Zarándok Egyesület számlaszámára (10401938-50485050-49561006) kérjük átutalni vagy a Zarándokpont (Bp. Párbeszéd Háza, Horánszky u. 20.) ügyeleti alkalmain május 18. (csüt), május 29. (hétfő), június 15. (csüt), június 26. (hétfő) 17.00-19.30 között önkénteseinknek személyesen befizetni.) Utaláskor kérjük a zarándok nevét és a regisztrációs díj címszót megadni. A regisztrációs díjat a részvétel lemondása esetén nem tudjuk visszafizetni.

Jelentkezés:

az alábbi online jelentkezési űrlap kitöltésével és elküldésével történik, a teljes zarándoklatra és részszakaszokra is lehetséges. A jelentkezés a regisztrációs díj megfizetésével válik véglegessé.

Jelentkezési határidő: a júliusi útra június 17. ill. amíg hely van a csoportban, az augusztusi útra aug.5. ill. amíg hely van a csoportban

Jelentkezési űrlap: Jelentkezési űrlap linkje

Útvonal:

2017. július 8-22.

Esztergom → Dorog →Tokod → Mogyorósbánya →Péliföldszentkereszt →Pusztamarót
→ Tardos →Agostyán(Ágoston-liget) →Baj →Tata →Szentgyörgypuszta →Nagytagyospuszta →Környe →Vértessomló →Majkpuszta→Oroszlány →Mór →Bodajk →Iszkaszentgyörgy →Várpalota →Öskü →Sóly →Királyszentistván →Litér →Szentkirályszabadja →Veszprém →Bánd →Szentgál →Városlőd →Farkasgyepű →Bakonyjákó →Döbrönte →Attyapuszta →Pápakovácsi →Nóráp →Dáka →Pápadereske →Nyárád →Mihályháza →Vinár →Marcalgergelyi →Külsővat →Mersevát →Celldömölk

2017. aug. 26-szept. 8.

Celldömölk →Kemenesmihályfa →Csönge → Nick →Csapod →Röjtökmuzsaj →Hegykő →Fertőhomok →Hidegség →Fertőboz →Balf →Fertőrákos →Mörbisch →St. Margarethen im Burgenland →Trausdorf a.d. Wulka → Eisenstadt / Ost → St. Georgen am Leithagebirge →Loretto →Leithaprodersdorf →Unterwaltersdorf →Weigelsdorf → Neurißhof →Günselsdorf →Kottingbrunn →Bad Vöslau →Baden →Rosental →Siegenfeld →Heiligenkreuz →Mayerling →Maria Raisenmarkt →Hafnerberg →Klein Mariazell →Kaumberg →Hainfeld →Rohrbach a.d. Gölsen →St. Veit a.d. Gölsen →Traisen →Lilienfeld →Türnitz →Annaberg →Mitterbach →Mariazell

Napi táv: kb.10-33 km  

Tervezett napi szakaszok

A napi szakaszok a szervezés során még változhatnak!

Tervezett szakaszbeosztás

Az út vezetője és segítői

1978-ban születtem, római katolikus családban nőttem fel. A Via Margaritarum Zarándok Egyesület egyik alapító tagja vagyok. Legelső, életre szóló zarándokélményemet 2005-ben az El Caminón egy 4 hetes gyalogos zarándoklaton szereztem. Azóta szeretném a zarándoklás élményét minél több emberrel megosztani. Hiszek abban, hogy a hazai zarándokutak és gyalogos zarándoklatok testi-lelki megújulásunkat szolgálják. 2008 óta szervezek és vezetek gyalogos zarándoklatokat a Gyöngyök Útján, 2012 óta pedig zarándokvezető képzések szervezője és tanára vagyok. Az Élet gyöngyei füzért nagyszerű találmánynak tartom, mert segít bennünket az út során mindinkább igazgyönggyé csiszolódni. Segítőtársaim a Gyöngyközösség tagjai, akik az elmúlt években az utat járva maguk is elköteleződtek a zarándokok szolgálata mellett.

Segítőim nevében is szeretettel várlak!

Gáll Zsófia

CsatolmányMéret
zarándoklat_plakát_javított.jpg141.6 KB
zarándoklat_tervezett_szakaszai_2017.pdf96.56 KB